2021.10.27
A Budapesti Európai Ifjúsági Központ, a Phiren Amenca és a Nemzeti Ifjúsági Tanács közös együttműködésében az idei évben első alkalommal rendezi meg közös Roma Ifjúsági Konferenciáját.
A konferencia fő célja a roma fiatalok közéleti részvételének erősítése, társadalmi szerepvállalásuk növelése a nemzetközi és hazai ifjúsággal közvetve-közvetlenül foglalkozó szervezetek, az ifjúságszakmai aktorok és az ifjúságpolitika fókuszában.
A konferencia lehetőséget teremt, hogy a fiatalok betekintést kapjanak az őket érintő ifjúsági és roma stratégiákba és azokról döntéshozókkal egyeztessenek.
Résztvevők:
• Roma és nem roma fiatalok, aktivisták, a roma és ifjúsági szervezetek vezetői, képviselői és önkéntesei;
• A roma és / vagy a társadalmi integráció területe iránt érdeklődő roma és nem roma fiatalok, aktivisták és szakemberek.
A konferencián előadások és panel-beszélgetések váltják egymást, illetve a délután folyamán döntéshozókkal, szakemberekkel lesz lehetőség konstruktív beszélgetéseket folytatni. Az előadók, a meghívott vendégek az ifjúsági és a roma civil társadalom képviselői, valamint a nemzetközi és magyarországi intézményrendszer szereplői.
A szinkrontolmácsolás biztosított bizonyos előadások, panelbeszélgetések alatt. A rendezvényre maximum 50 fő személyes részvétellel regisztrálhat, továbbá a jelentkezőknek igény szerint online is közvetíteni fogjuk a rendezvényt.
Programterv:
8:00 - 9:00 Regisztráció
9:00 - 9:30 Megnyitó, köszöntők:
Thorsten Afflerbach - Titkárságvezető, Európa Tanács: Romák és Utazók Titkárság
Herfort Marietta - Igazgató, Phiren Amenca Nemzetközi Hálózat
Gordana Berjan - Igazgató, Európai Ifjúsági Központ Budapest
Hegedüs Zoltán - Elnök, Nemzeti Ifjúsági Tanács
9:30 - 10:00 Roma fiatalok helyzete Európában közösségi, közéleti aktivitás és érdekképviseleti lehetőségeik tükrében
10:00 - 10:30 Fiatalok szerepvállalását elősegítő normák és keretek: Strukturált párbeszéd folyamata a roma stratégiák szemszögéből
Herfort Marietta - Phiren Amenca
10:30 - 10:45 Kávészünet
10:45 - 12:00 Roma fiatalok reprezentációja nemzeti és nemzetközi ifjúsági szervezetekben, kezdeményezésekben
Laboda Georgina - Európa Tanács Ifjúsági Tanácsadó testületének tagja
Lavinia Banu - Megkülönböztetés-mentesség és roma koordináció, DG Justice, Európai Bizottság
Moderátor: Atanas Stoyanov, Phiren Amenca
12:00 - 13:00 Ebédszünet
13:00 - 14:15 Vitaindító előadás és panelbeszélgetés I.: Roma fiatalok egyenlősége, hozzáférése, társadalmi befogadása, és részvétele hazánkban az alapvető és állampolgári jogaik tekintetében
Előadó: Bogdán Adrienn, szociológus
Moderátor: Balogh Fruzsina, Civil Kollégium Alapítvány
14:15 - 15:30 Vitaindító előadás és panelbeszélgetés II.: Roma fiatalok bevonásának lehetőségei a hazai döntéshozatali érdekaggregációs folyamatokba az ifjúsági, a felzárkózási és roma integrációs stratégiák keretében
Moderátor: Jósa Bálint, Szubjektív Értékek Alapítvány
15:30 - 17:00 Workshopok az alábbi témákban:
- Online/offline gyűlöletbeszéd és ellen-narratívák a pozitív és negatív diszkrimináció tükrében (workshop vezető: Laboda Georgina, Boros Gerzson Dávid)
Meghívott szervezetek: Szubjektív Értékek Alapítvány, Dr. Baracsi Katalin LL.M családjogi szakjogász, internetjogász, közösségi média tréner
- Alapvető és állampolgári jogok érvényesülése a roma fiatalok, és közösségeik körében (workshop vezető: Daróczi Anna)
- Mesterségem címere? Tanulás/továbbtanulás és munkavállalás trendjei és kihívásai a roma értelmiségivé válás folyamatában
- Hazai és nemzetközi jó gyakorlatok, módszertanok a strukturált párbeszéd témakörében a roma fiatalokkal való közös munkában (workshop vezető: Jósa Bálint)
Meghívott szervezetek: Tempus Közalapítvány, Phiren Amenca
- Klímaváltozás hatásai a hátrányos helyzetű közösségekben
Az előadók/panelbeszélgetésen résztvevők listáját folyamatosan frissítjük, így érdemes nyomon követni a hivatalos Facebook eseményt.
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, amelynek határideje 2021. november 5. (péntek).
Jelentkezési felület: https://docs.google.com/.../1fmAV0.../edit